Olvasnivaló
Utazás Holotrópiába…
A nyár folyamán a Magyar Transzperszonális Egyesület szervezésében részt vettem egy három napos „belső utazáson”, a holotróp légzéstechnika segítségével.Dr. Stanislav Grof nevéhez kapcsolódó módszer alkalmas arra, hogy speciális légzés segítségével módosult tudatállapotba kerülve transzcendens tapasztalatokra tegyünk szert.
további részletek >>
Módosult tudatállapotok
Minden kultúrában és időben más és más volt a normális tudatállapot megítélése, mint ahogy arra ma gondolunk, s valószí¬nű, hogy ez a pszichológia és parapszichológia fejlődésével a későbbiekben is változik. A tudat és az anyag egyaránt alapvető, de teljesen különböző létező a világ(unk)ban. Az emberben az agy teremt kapcsolatot a kettő között. Az agy tehát a tudat székhelye, egyfajta átkapcsoló- állomása, de nem azonos vele.további részletek >>
Pszichológia és emberkép
A létezésünk alapvetően élmény jellegű. Az ember egységes, négyes léttagozatú lény, hiszen van fizikai teste, életjelenségei, vágyai – ösztönei, és mentális működése. Ez így volt akkor is, amikor még nem tartott ott a tudományos megismerés, hogy az egyes léttagozatokat analizálva részekre szedje, feltérképezze. Tudományos modellek nélkül is minden egyénnek volt és van „VAGYOK” alapélménye.további részletek >>
Alternatív pszichológia útjai
Korábban a spiritualitás, a teológia és a pszichológia külön területet jelentettek. Manapság egyre többeket érdekel a vallás pszichológiája, s a pszichológia spirituális vonatkozása. Sokáig csak a vallások privilégiuma volt a tudatról, lélekről beszélni.további részletek >>
Holisztikus pszichológia jövőképe
A pszichológia, más szóval lélektan, a lelki jelenségek tudománya. A psziché felépítését, belső összefüggéseit, fejlődését, zavarait vizsgálja, s a felismert összefüggéseket alkalmazza a nevelésben, gyógyításban, társadalmi folyamatokban. Mint új tudomány szükségszerűen akkor jelent meg, amikor a racionalitás túlburjánzott, s az érzelmi elidegenedés következtében egyre inkább patologizált- betegség tüneteket, kóros működést mutatott a lélek.további részletek >>
Az önmegismerés művészete: a pszichodráma
Minden ember életében időnként felerősödik a befelé fordulási igény, ha máskor nem, akkor olyankor, amikor nehéz élethelyzetbe kerülünk. Feltesszük magunknak kérdéseket, miérteket, amelyekkel egyébként csak ritkán foglalkozunk.további részletek >>
Moreno és a transzcendencia
„ A múlt század elején induló négy nagy irányzat- a freudi pszichoanalízis, a jungi analitikus pszichológia és az adleri individuálpszichológia mellett a negyedik, forradalmian új szemléletű irányzat volt a J. L. Moreno által létrehozott hármas: a szociometria, a csoportterápia és a pszichodráma.” [1] további részletek >>
Transzcendencia a pszichodrámában
Korábban a spiritualitás, teológia, pszichológia külön területet jelentettek. Manapság egyre többeket érdekel a vallás pszichológiája, s a pszichológia spirituális vonatkozása. Moreno sem határolta el külön e területeket vizsgálódásai során.további részletek >>
Moreno egy modern misztikus?
J. L. Moreno a pszichodráma „atyja”, megteremtője.Róla szól Dr. Lisa Tomaschek-Habrina (pszichodramatista, coach) előadása.
Fordította: Kovács Edina
további részletek >>










