Résztvevő voltam
Név:Edit
E-mail:
2009-07-05
Nekem abban segített a pszichodráma, hogy megtanultam más szemszögből látni a dolgokat.Itt beleláttam mások életébe, így nem ítélek első látásra. Megtanultam az önbecsülés és az önbizalom fontosságát, mely nélkül nem lehet minőségi életet élni. Megtanultam az elengedést, amit egyedül nem tudtam, így nagy tehertől szabadultam meg, melyet már nem kell cipelnem. Könnyebben tudok kapcsolatot létesíteni idegen emberekkel, magabiztosabb vagyok, mint 1 éve.
Köszönök mindent Krisztinának és Marynek!

Név:Ági
E-mail:
2009-06-29
Megtanultam, hogy a gyerekkel nagyon átgondoltan kell beszélni, mert sok rosszat tudok beléjük nevelni.Azóta próbálok átgondoltan viselkedni velük.
Magamat többre kellene becsülnöm, az értékeimet fedeztem fel a drámán, de ezt számomra nagyon nehéz elérni. Az önbecsülésemet kell fejleszteni!
A vágyaimon nemcsak álmodozni kellene, hanem tenni kéne értük valamit, ez is eléggé nehéz.
Tartást adott a dráma, attól függetlenül, hogy még nem valósítottam meg igazából a dolgaimat.
Főleg a szülői hatás volt számomra megdöbbentő, valószínű azért volt így, mert nálam fiatalabbak voltak a csoport tagok.
Egy kicsit nehéz elkülönítenem a a jóga , a dráma, az asztrológia hatását, mert ezek egyszerre érintettek engem.
Jó volt, hogy emberek között voltam, így a csapatmunka húzó és nevelő hatása is érvényesült. A mások problémáinak átélésével is neveltem magam.
Amúgy számomra az asztrológia jobb , részletesebb önmegismerést jelent.A gátak leküzdésére viszont a pszichodráma alkalmasabb.

Név:Adél
E-mail:
2009-06-29
Hogy mi a pszichodráma?
Egy "játék", amelyet saját életünk szereplőivel, helyszíneivel, fejezeteivel színesítünk hónapról-hónapra. Kívülről is megnézhetjük életélményeinket, ezáltal a múltban elkövetett, megélt dolgainkat, tapasztalatainkat felhasználva, esetenként újraélve,- eltűnnek önkorlátozó hitrendszereink, ami lehetővé teszi hozzáállásunk és viselkedésünk megváltoztatását. Köszönöm, két nagyon tapasztalt csoportvezetőnket odaadó munkáját, s azt, hogy régóta fájó emlékeimből „csiszolt gyémántot” őrizgetek tovább lelkemben.
A 150 óra csoportos terápia nagyon jó lehetőség önmagunk megismerésére, megértésére, múltbeli sérelmeink elengedésére, ezáltal tökéletes személyiségfejlődési lehetőség. Köszönöm, hogy itt lehettem, s köszönöm, hogy ennyi igaz, őszinte emberkére találtam!

Név:Anna
E-mail:
2009-06-29
Üdvözlök minden csoporttagot, Krisztinát, Maryt és az olvasókat!
Az együtt töltött egy év alatt ráláthattam önmagamra, megértettem mit miért teszek, átéltem fájdalmas emlékeket és érzéseket, eljátszottam játszmáimat.Tehettem mindezt a dráma biztonságot adó keretein belül. Az életben is azóta könnyebben felismerem a magam és mások játszmáit és könnyebben tudom kezelni azokat. Köszönet érte!
Rálátni gyenge pontjainkra elszántságot és elfogadást igénylő feladat. Részemről az első megvan, az elfogadással vannak nehézségeim. Ezt nagyban segítette Pablo elfogadó szeretete, aki mellett ösztönösen tartózkodtam, magam sem értvén, hogy miért, csak a végére értettem meg teljesen tudatosan mit érzek mellette. Biztonságot és természetes jó érzést, bizalmat és elfogadást. Hálás köszönet érte!
Lehet ez az én extra igényem a szeretetre, de a több ölelés és szeretet-megnyilvánulás segítette volna az elfogadást és az izgalmammal való könnyebb jelenlétet és hogy szerethetőnek és elfogadhatónak érezhessem magamat. Tudom hogy ez az én egyik sarkalatos problémám. A legemlékezetesebb emlék számomra a Karácsony előtti Mandalakör és a sok ölelés, ami után nagyon feltöltődtem és ha rágondolok most is jó érzés tölt el.
A közös munka, együttműködés és összetartozás élményét is köszönöm.
HATÁROK--SZABADSÁG---BIZTONSÁG hármasából a középsőt említeném még. Szerettem volna többet játszani a csoporttal szerepjátékot vagy helyzetjátékot, ezeket nagyon élveztem és őszintén én azt hittem, hogy sok hasonlóval lesz dolgunk a dráma folyamán.
Minden úgy volt teljes ahogy éppen megtörtént. Ha hiányolok is bármit tudom hogy én nem voltam még készen rá. Bármi is történik minden értünk van.
Köszönöm.

Név:Judit
E-mail:
2009-06-23
Amikor elindultam az első pszichodrámás alkalomra úgy gondoltam, hogy az életemben van egy probléma amire megoldást szeretnék találni. Viszonylag hamar játszottam is, azonban a találkozások, játékok alkalmával felsimertem, hogy a kezdetben izoláltnak tűnő problémám mennyi más dologgal áll összefüggésben, melyeknek felszínre hozatala, feldolgozása az egész életemre hatással volt. A dráma számomra egy minőségibb élethez vezető utat mutatott meg, amelyen a módszer segítségével elindulhattam. Megtapasztalhattam saját erőimet, az ezekkel való "találkozás" frenetikus, fergeteges élmény volt, felfedeztem olyan képességeimet amelyek eddig elnyomva ugyan, de bennem éltek és nem kevés örömet okoznak ma már számomra. Két hihetetlenül jó csoportvezető támogatta az utamat (utunkat), köszönet érte Krisztinának és Marynak, és köszönet a sok lehetőségért és tapasztalatért a csoport összes tagjának.
Név:Pablo
E-mail:
2009-04-22
Számomra valóban sok tanulságot és élményt adott a pszichodráma csoport! A legfontosabb, hogy érzékenyebbé, elfogadobbá tett más emberekkel kapcsolatban, hiszen sokszor "végig élhettem" a csoporttársaim sorsát. A legnagyobb haszon a számomra a saját férfi utamban való előrelépés, amelynek során gazdagodtam a férfi energiák megélése révén, a férfi szerep letisztulásával. A "hetediziglen" továbbadott emberi sorskönyvi bejegyzések is itt váltak számomra élővé és ezáltal a megértés által is sokkal könnyebb elfogadónak, segítőnek lenni (amely csoportozós munkámban is sokat jelent).
Ami nekem nehézséget okozott, hogy igen sűrő programok közé kellett ezeket a napokat beillesztenem és így sokszor nem tudtam jelen lenni, bevonódni, sőt gyakran előfordult, hogy belealudtam a kevésbé dinamikus részekbe (ezért utólag is elnézést kérek). Így utólag az érzem az jó lett volna, ha nem a végén kapom meg azt a visszajelzést vezetőimtől, hogy úgy látnak engem, hogy túl racionális vagyok (filozófikus), sőt bizonyos értelemben zárkózott, hiszen akkor ezzel akár dolgozhattam is volna a csoportozás folyamán (de lehet, hogy ezt sem jól látom, hát ez is csak egy érzés..., másrészt pedig lehet, hogy nem is fér a pszichodráma módszertanába). Valószínű, hogy ebből a tulajdonságomból (vagy egyszerűen azért, mert ebben a csoportban így esett) éreztem úgy, hogy ez módszer olyan mint a "mézmocsár" ami jó és édes, mert végre kiélhetjük, kimondhatjuk érzéseinket (és erre mai világban nagy szükség van), de azért gyakran megtörténik, hogy elsűlyedünk és beleragadunk az érzelemvilágunkba anélkül, hogy a tudatosabbá válnánk önmagunkkal szemben. Ami megítélésem szerint ugyanannyira veszélyes, mintha a normák világában akarnánk felnőttet játszani.
Neked Kriszta és Méri külön is köszönöm, hogy következetsen mutattatok egy felnőtt, érett vezető mintát így ezek a beragadások - megítélésem szerint - nem váltak meghatározóvá, sőt sokkal inkább az önmagunkkal szemben való felelősségvállalásra tanítottak. Azt is köszönöm, hogy biztonságot, jó hangulatot tudtatok nyújtani még az időnként igen mély (érzelmileg megterhelő) szituációkban is
Nem utólsó sorban köszönöm a csoport minden tagjának, hogy megengedtétek nekem, hogy tanuljak a sorsotokból és kérem nézzétek el nekem, hogy nem tudtam érzelmileg jobban bevonódni a csapatba (ez már így esett). Még az is lehet, hogyha megérik ennek az oka bennem, akkor ebből a felismerésből profitálhatok a legtöbbet!

Név:K. L.
E-mail:
2009-04-07
Szia Krisztina!
Visszajelzés a csoportról:
Jó érzés volt olyan emberek között lenni, akik vállalják a felelősséget az életükért, akikben van tenni és változtatni akarás, hogy vannak, akik a jól bevált nyavalygás és mások hibáztatása helyett ezt az utat választják életük jobbá tételére. Megerősített abban, hogy választhatom én is ezt. Érdekes volt mindenféle életutakba belelátni.
Az így szerzett tapasztalat abban is segít, hogy mások érthetetlen viselkedése mögött meglássam a motivációkat, a ki nem mondott dolgokat, hogy ne ítéljek, és ne gondoljam, hogy problémáimmal egyedül vagyok, hogy másoknak minden könnyebb. A vezetők a folyamatokat erős kézzel, jól struktúrálják, minden felmerülő problémát komolyan vesznek, és minden váratlan, meglepő helyzetet magabiztosan kezelnek.
A 150 órás folyamat sokmindent elindított bennem, aminek még nem látom a végét, és folyamatosan merülnek fel újabb kérdéseim, tehát részemről a "drámázásnak" még biztos, hogy nincs vége.

Név:Vadászné Andi
E-mail:
2009-04-07
Szia Krisztina!
Köszönöm ezt a 150 óra együtt eltöltött időt! Magáról a pszichodrámáról, csak jókat tudnék elmondani, de ha sorolni kezdeném, talán napokig nem érnék a végére!Sokat láttam, sokat tanultam, és 2 esetben olyan katarzis élményben volt részem, hogy számomra is hihetetlennek tünt!Szavakban ezt kifejezni nem lehet, érezni kell,és benne lenni! Nem beszélve a 2 csop. vezetőről, akik anyait apait beleadva, mindent megtettek értünk! Mindenkinek ajánlom, kára senkinek nem származhat belőle, csak egy fejlődési folyamat kezdetét indíthatja meg olyan emberek számára, akik eddig a sötétben tapogatóztak! Jómagammal az élen! Örülök annak, hogy kitartottam, elvégeztem, és 5 alkalommal játszottam, ami komoly fejlődést, és lépéseket jelentettek számomra!Sokat szenvedtem, még most is szenvedek, de semmit nem adnak ingyen!
Csak magamért teszem! Köszönöm kedves KRISZTINA és MARY! Jelenleg ennyi tellett tőlem, a pszichodráma hatását biztosan évekig magamban fogom hordozni, és segítségemre lesz a nehéz helyzetekben!
Üdv. Vadászné Andi

Név:Békésiné Maris
E-mail: bbmaris[kukac]gmail.com
2008-09-14
Nagyon tetszik a honlap! Nemcsak szép, de áttekinthető és professzionális.
Azért néztem meg, mert érdeklődöm a pszichodráma iránt. Mennyi elkötelezett ember...! Jó dolgok ezek... Köszi: Maris

Név:M.
E-mail:
2008-03-31
Milyen volt a pszichodráma?? Hát nehéz, de jó, hogy megcsináltam!! Sehol nem láttam még úgy az életemet mint ott, és senkinek el sem hiszem ha mindezt elmeséli RÓLAM. Érdemes a megtörtént fontos helyzetekben kívülrõl megnézni önmagunkat, mert lehet hogy egészen mást látunk, mint amit szeretnénk látni.

Eddigi hozzászólások: